Andriska

Hát eltelt kb. 2 év, mióta nem írtam. Andris most 3 éves és 8 hónapos, szeptember elseje óta óvodába jár. Egy éve elköltöztünk, másik kerületbe, de csak olyan messze, hogy a bölcsődébe még vissza tudjam hordani. Nyáron megvolt a ballagás, elbúcsúztunk a gondozónőktől és a csoporttársaktól, csatolok egy képet:

Nyáron sokat kirándultunk, voltunk Bélapátfalván, van ott egy jó kis vidámpark:

 Debrecenbe is ellátogattunk:

 Nyíregyházán pingpongleckéket vettünk:

 Voltunk a Balatonon is: 

Az óvoda már a körzeti, mellettünk két utcával, végre vége a minden reggeli hosszas oda- és visszautazásnak. Elég könnyen beszokott, de viszonylag sokat hiányzott hol kisebb betegségek, hol kórházi tartózkodás miatt. 

Először október elején történt, hogy nagyot esett a kismotorral a játszótéren az aszfalton. Megfigyelésre kórházban kellett maradnia 3 napot, de szerencsére nem volt komolyabb sérülése. Másodszor október végén kruppos rohammal került kórházba, ahol 5 napot töltöttünk együtt, ráadásul egy kórteremben a csoporttársával, aki ugyanabban az órában lett rosszul és került be. Azóta itthon lábadozik, és én is elkaptam valamit odabent, mert jelenleg hörgőgyulladással én is táppénzen vagyok.

Az óvodában szeretik Andrist, nagyon okosnak tartják az óvónők, csak időnként kissé agresszív. Nem is csoda, 30 gyerek van egy csoportban.

Hol is kezdjem?

Először is, november helyett október 5-én elkezdtük a bölcsődét. Lehetett volna már szeptember végétől, de persze most is beteg lett. Én már nagyon szerettem volna, hogy bölcsődés legyen, mert októberben volt egy fontos vizsgám, és Andris mellett lehetetlen volt a tanulás. Egy oltás a folyamatos betegeskedése miatt már régóta halasztódott, és az orvos nem akarta addig bölcsődébe engedni, amíg ezt meg nem kapta. Végre október 5-ére megkaptuk az orvosi igazolást, hogy közösségbe mehet.

Andris kezdettől nagyon jól érezte magát, ő volt az egyik legidősebb a csoportban. Az első napokban én is bent voltam vele ebédig, aztán hazamentünk, otthon egyből bedőlt az ágyba, annyira elfáradt. Egy hét múlva már megpróbáltuk az ebéd utáni ottalvást is, ez nem ment olyan könnyen, de végül ezt is megszokta. Kb. két hét múlva már egész napra (3- 1/2 4-ig) bent maradt, nagyon jól érezte magát, játszott, szépen evett, aludt, alkalmazkodott a "házirendhez", a többi gyerekhez.
A gondozónők nagyon kedvesek, szeretetteljesek, gondosak, agilisak. A rágás nehezen megy azóta is, de szerencsére még elég könnyen rágható dolgokat kapnak. Vannak kedvenc csoporttársai, főleg egy nagyon szép kislány, Zizi, akit sokat emleget, és nem egyszer kaptuk rajta, hogy együtt játszottak (azaz Andris lovagolt a Zizi házán, és mindketten nagyokat kacagtak. Aztán mikor Zizi összerogyott Andris alatt, Andris kezdett el sírni.) Van egy Dominik nevű nagyobb fiú is (3 éves) a másik csoportból, aki kezdetben kicsit durva volt Andrissal, lökdöste, de úgy látjuk, mostanában már jól kijönnek egymással.

Kb. egy hónappal a bölcsikezdés után rászokott Andris, hogy reggelente nem akart ott maradni, volt, hogy már itthon balhézni kezdett, nem akart öltözni, volt, hogy amikor befordultunk a bölcsi utcájába, rákezdte, hogy "nem, nem", majd az öltözőben sírva fakadt, és kiabálta, hogy "haza, haza". Úgy kellett bevonszolni a gondozónőknek a terembe, mert ordítva kapaszkodott belém, mintha az élete múlna rajta. Aztán, ahogy becsukódott mögötte az ajtó és én elmentem, mintha elvágták volna, egyből játszani kezdett és elvegyült a többiek között. Ez a jelenség azóta is tart enyhébb formában, nehezen viseli az elválást. Ennek ellenére volt olyan is, hogy amikor érte mentem, nem akart hazajönni, hanem hátraszaladt a terem végébe. De általában örül, amikor meglát, szalad hozzám, és mondja, hogy "menjünk haza".

Az első hetekben az is előfordult, hogy felhívtak a bölcsiből, hogy sajnos van egy kis baj, mert Andris hisztirohamot kapott minden különösebb ok nélkül, verte a homlokát, arcát a padlóba annyira, hogy eleredt az orra vére, orvost is hívtak hozzá. Abban az időben szokása volt, hogy ha valami frusztráció érte, mert valamit nem kapott meg, vagy nem értettük, amit akart, vagy ő nem tudta kifejezni, megértetni magát, dührohamot kapott, levetette magát a földre és verte a fejét a padlóba, közben sírt, ordított. A gyerekorvost is kérdeztük erről, azt mondta, hogy nyugodjunk meg, annyira nem veszíti el az önkontrollt, hogy kárt tegyen magában. Hát, most azért sikerült. Szegény gondozónők meg voltak ijedve, féltek, hogy őket fogjuk felelősségre vonni, de mi megnyugtattuk őket, hogy ismerjük Andrisnak ezt az oldalát. És valóban, ahogy napról-napra jobban ki tudja fejezni magát, egyre kevesebb a hiszti, itthon is. Ráadásul várható volt, hogy még ha a bölcsődében úgy is tűnik, hogy minden rendben, jól érzi magát, az első hónapok mindenképpen megterhelik a gyereket, és a feszültséget valahogy ki fogja adni magából, jó is, ha ki tudja adni. Az első hónapokban itthon nehezen kezelhetővé vált Andris, este hisztizni kezdett, én egy másodpercre sem mehettem ki a szobából se a wc-be, se a konyhába, mert bömbölve szaladt utánam, és kiabálta, hogy "annyú, annyú". Az esti fektetés rémálommá vált, teljesen kicsúszott a kezünkből az altatás, Andris diktált.

Korábban megvolt a megszokott kis esti szertartás: Feri megszólalt, hogy itt az ideje lefeküdni, erre Andris felkapta a fejét, felugrott és vinnyogva hozzám menekült, rám csimpaszkodott, hogy védjem meg az apja elől. De mikor Feri közeledett és kivette a kezemből, szinte áhítatosan engedte magát felvenni, és üdvözült arccal hajtotta a fejét a vállára, amíg az apja bevitte a szobájába, lefektette, megpuszilta és betakargatta. Akkor egy nagy sóhaj, és hamarosan aludt is reggelig. Most már egyáltalán nem hajlandó a szobájában elaludni, kizárólag a nagyszobában a kanapén, és amikor már kb. 20 perce alszik, felemelem és álmában beviszem a saját ágyába. Ám ott sem alszik szépen reggelig, hanem rendszeresen felsír vagy átjön hozzánk éjszaka, és befekszik a mi ágyunkba.

Ma elmentünk az Ikeába Andrisnak kalapálós játékot venni, de végül nem vettünk, és ráadásul egy nagyon kellemetlen élménnyel távoztunk. A kalapálós játék túl primitív volt, majd inkább máshol veszünk jobbat, így csak egy lepedőt vettünk az új ágyához.
Utána elmentünk ebédelni, amíg Feri sorbaállt, Andrissal bementünk az étterem játszórészébe, ahol volt még egy kisfiú (mint utólag megtudtuk, 2 éves) a 12 év körüli nővérével. Andris lelkesen vetette magát a játékok közé, dumált, vigyorgott, mindent kipróbált. Volt egy nagy alagút-henger, amibe be lehetett mászni, Andrist nagyon érdekelte, boldogan gagyogva tüsténkedett a bejáratánál, de a másik kisfiú is azzal foglalatoskodott, és Andris közeledését nagyon rossz néven vette. Először csak a haját húzta meg (ekkor rászólt a kislány), majd később nekirontott, és teljes erőből az arcába harapott, alig lehetett leválasztani róla. Szegény Andris nagyon sírt, ordított, kapaszkodott belém, és később láttam meg, hogy véresre harapta az a gyerek a halántékát. Gyorsan el is vitték onnan, és mire Feri odaért hozzánk, már nem voltak sehol. Feri orvost kért, de nem volt, csak egy fertőtlenítő kendőt tudtak adni, odacsődült néhány főnök meg biztonsági őr, kérdezték, akarunk-e jegyzőkönyvet. A családot ők nem tudják megtalálni, a kamera nem működik. Figyeltük, hátha észreveszem őket, és a pénztár felé haladva egyszer csak beléjük botlottunk. Feri megszólította őket. Az anyja azt mondta, hogy ő már akkor elnézést kért tőlem (én nem vettem észre), de most is elnézést kértek, azt mondták, nem szokott így viselkedni a kisfiú, és hogy nem beteg, nem fertőző. Ekkor valamennyire megnyugodtunk. Végülis nem mély seb, de nagyon fájdalmas és sokkoló lehetett szegény Andrisnak. Utána már sírva tiltakozott, amikor újra be szerettem volna vinni játszani, hogy örüljön, pedig már senki más nem volt ott.
Hazafele az autóban már megnyugodott, nagyokat kacagott az apjával, gyakorolva a "nem" szó nyomatékos kiejtését (kikiabálását).

Már eladtuk a kiságyat, a járókát, a hordozókendőt, a mérleget és a pihenőszéket.

Vendégségben voltunk az unokatesóméknál, ha jól számolom, 17-en voltunk összesen. Andris nagy sikert aratott, mindenki dicsérte. Nagyon jól eljátszogatott a többi kisfiú mellett, jött, ment autózott, nézegette a rengeteg játékot, tömte magába a kókuszgolyót. A sok élménytől hamar elfáradt, elálmosodott, egy idő után muszáj volt hazaindulnunk, mert már csak lógott rajtam, alig tudta nyitva tartani a szemét, és mondogatta, hogy tente. Az autóban el is aludt hamar. 

Már teljesen letettünk arról, hogy felveszik a bölcsődébe, mivel várólistán is a 8. volt. Egyszer csak hívtak, hogy miért nem voltunk a szülői értekezleten, Andris fel van véve (hát mert nem szóltak). Volt nagy öröm! Másnap bementünk, kutyafuttában megmutatták a bölcsődét, Andris egyből elvegyült a gyerekek között, jól érezte magát. Abban állapodtunk meg, hogy novembertől indul a beszoktatás, akkortól vissza is megyek dolgozni, illetve kiveszem a szabadságaimat, és januártól dolgozok. Jót is fog tenni Andrisnak a gyerektársaság, és reméljük, ki fog alakulni végre valami napirend, és megtanul rágni is. Itthon nagyon unatkozik már.

Sajnos elhatalmasodott a vírusos szájnyálkahártya-gyulladás, lassan egy hete újra hőemelkedése van, fájlalja a száját, nyűgös, fáradékony, de rosszul alszik. Minden lefektetés és éjszaka kész kínlódás, van, hogy 11-ig ébren van, és nem lehet bezárni, mert simán kimászik az ágyból, lenyomja a kilincset és bejön hozzánk. Annyi haszna van az új ágynak, hogy nem sír, nem esik kétségbe, csak bejön, kivéve, ha beakad a kilincs, és mégsem tudja kinyitni.

Elkeztük eladogatni a már nem használt bébiholmikat, a kiságyra van is már jelentkező, aztán jön sorban a járóka, kiskád, pihenőszék, stb. Nem valószínű, hogy valaha is lesz kistestvére.

Először azt hitte az orvos, hogy vírusos szájnyálkahártya-gyulladás, mert nagyon fájlalata a száját-torkát Andris, lázas volt, és tele volt hólyagokkal a szája. Másnapra apró egybefolyó kiütések lepték el az egész gyereket. Azt hittem, allergia, majd utánaolvasva halálos betegségek tüneteit vízionáltam, és másnap rohantam vele vissza. Most másik orvos volt (helyettes), aki egyből megállapította, hogy tipikus skarlát. Antibiotikumot írt, egy hétig nem lehetett vele sehova menni, mert nagyon fertőző, és kardiológiára kell menni, ha lecsengett a betegség (súlyos szívizomgyulladás lehet a szövődménye). Már teljesen jól van, eltekintve attól, hogy fekete lett a nyelve (gombás fertőzés az antibiotikum miatt).

Ma kapott igazi gyerekágyat a rácsos kiságy helyett.
Újabban nagyon rosszul alszik (nem csak a betegség miatt), nehezen alszik el, és éjszaka többször felsír, ordít, van, hogy nem lehet megnyugtatni, csak úgy, ha játszhat egy kicsit éjszaka. Mi is nagyon fáradtak vagyunk emiatt, és igencsak tanácstalanok. Gondoltuk, zavarja, hogy be van zárva abba a kis rácsos ágyba, majd nyugodtabban alszik, ha olyan ágya lesz, amiből ki tud mászni.
Amikor megérkezett az ágy, és összeszereltük, nagyon élvezte Andris, vigyorgott, mászkált, ugrált rajta, tetszett neki, hogy eléri a falvédő összes állatkáját, meg a villanykapcsolót is. Ám lefekvéskor már nem fűlt a foga hozzá, semmiképpen nem akart benne maradni. Bent maradtam vele, leültem az ágyra, nyugtatgattam, énekeltem neki, simogattam, de így is rekedtre ordította magát. Amikor végre úgy tűnt, beletörődött és lefeküdt, kijöttem, de kisvártatva lemászott, kinyitotta az ajtót (!), és berohant hozzánk. Ez jónéhányszor megismétlődött, végül már annyira fáradt volt, hogy maga ment be a szobájába, és bemászott az ágyába. Még néhányszor kijött-bement, végül hagyta magát letenni és betakarni (ez a cirkusz 8-tól 10-ig tartott), és most végre úgy tűnik, elaludt.

Két hete a nagymamájánál aludt, és bár aggódtunk, hogy hogy fogja viselni a távollétünket, várakozáson felül jól sikerült az ottléte. A kihúzott kanapén simán elaludt délután is és éjszaka is, egyszer sírt fel, de vissza tudott aludni. Jól evett, rendesen viselkedett, nem hisztizett, nekünk pedig volt egy éjszakánk (hónapok óta először), amikor nem kellett újra és újra sírásra felriadni.

Megjártuk vele a repülőteret és Szegedet is, bemutattuk az Amerikából hazalátogató Kati nagynénémnek, aki igencsak szimpatikus volt Andrisnak. Hozott neki egy aranyos kis zenélő képeskönyvet, azóta rengeteget játszik,vele, nyomkodja a gombokat, és vigyorogva élvezi a dallamokat.
Az építőkockákat egyre ügyesebben illeszti össze, nagy gonddal egész hosszú tornyokat rak belőle. Villám módjára motorozik, és már hintalova is van.

Foga már majdnem mind kibújt, és mégsem hajlandó rágni, illetve minimálisan. Nagy gond az etetése, mert hiába enné szívesen azt, amit mi, vagy egészben lenyeli kigúvadt szemmel, vagy nyammog rajta, aztán kiköpi. Viszont mostanában rákapott a kakaóra, mondogatja, hogy kakaó, kakaó, és megiszik egyszerre 2-3 decit. Nemrég tanult meg cumisüvegből inni önállóan (!), azóta többet iszik, főleg teát.

Legutóbbi méretszkedés eredménye: 11,94 kg, 87 cm (17 hónaposan). Nagy gyerek, mindenki idősebbnek nézi a koránál.

Egyre többet ért és mond. Újabb szavai pl.: mama, papa, papucs, kakaó, kaka, labda, autó, ke (kérek), hinta, kulcs, hab, láb, kéz, haj, víz, otta (ott), eza (ez a), kész, így, hamm. Időnként egész halandzsázási rohamok jönnek rá, bezsong, és mondja-mondja, szinte kiabál. Van, hogy négykézláb szaladgál a lakásban, nevet, kurjongat, és morog, mint egy kis kutya. Óráról órára ügyesedik, okosodik. Ha mondjuk neki, hogy hozd ide, vidd oda, megérti, megcsinálja. Ha kérdezzük, hol van apu, hol van anyu, hol van Andris, mutatja.
Van egy rossz szokása: ha kihúzzuk az ágyat, felmászik, jön-megy rajta, és időnként hanyatt dobja magát, és nem nézi, hogy hova esik. Mi rémülten próbáljuk megakadályozni, hogy megüsse magát vagy leessen, de hiába mondjuk neki, hogy nem szabad, annál inkább tűzbe jön, és gurgulázva nevet azon, ahogy mi ijedezünk. Úgyhogy amíg ébren van, ki sem nyitjuk az ágyunkat.

Túl vagyunk a bárányhimlőn, de még látszanak a hegek.
Nem volt könnyű, volt, hogy betelefonáltunk a kórházba, hogy most akkor induljunk-e be azonnal, mert vörös foltok keletkeztek a pöttyök körül, és elég magasra felment a láza. Azt mondták, hogy ezek természetes velejárói a bárányhimlőnek, csak ha 39 fölötti a láz, akkor kell bemenni. A hőemelkedés még vagy 2 hétig tartott, végül nagy nehezen lecsengett.

A bárányhimlő miatt a 15 hónapos oltást is el kellett halasztanunk, csak tegnap kapta meg. Nagyon szépen tűrte, hogy megszúrták a karját, sokkal jobban zavarta, hogy egy helyben kellett ülnie, mikor ő már ment volna.

Mikor bementünk és meglátta az orvos Andrist, elképedt, hogy milyen nagy, méretei alapján 2 évesnek látszik: 11,84 kg, 84 cm. Jó a testfelépítése, nem sovány, nem kövér. A kis szívzörej még mindig megvan, de az orvos szerint nem tűnik vérszegénynek.
Múlt héten a szemészeten is voltunk (a gyerekorvos javasolta, 1 éves kor után meg szokták nézetni), teljesen jó a szeme, nem kancsal, a rövidlátást ilyenkor még nem tudják mérni.

Hú, de régen nem írtam, egy teljes hónap kimaradt!
Időközben átestem egy nagyon fájdalmas és hosszadalmas hallójáratgyulladáson, ami teljes felsőlégúti gyulladásba ment át, és mire ebből kilábaltam volna, beköszöntött a szintén nagy kínokat okozó övsömör. Emiatt az elkezdett lombikprogramot is leállították, júniusban újra nekifutunk.
Már gyógyulgatok, de elég nagy az esély, hogy Andrist megfertőztem, és akkor ő bárányhimlős lesz, ami 2-3 hétig lappang. Ma már láttam kis piros pöttyöket a nyakán, remélem, nem az...
Szóval nehezen akar összejönni a testvér, úgyhogy a biztonság kedvéért elmentünk egy szimpatikus bölcsődébe beiratkozni, hogy ha nem sikerül teherbe esni, vissza tudjak menni dolgozni. Nem sok jóval kecsegtettek, 500 férőhely van a kerületben 700 gyerekre, és a többi bölcsődébe gyakorlatilag már nem fogadnak el jelentkezést.

Azóta megjártuk Martonvásárt négyesben Piroskával, szinte pont egy évvel a a tavalyi kirándulás után.
Nagyon szép volt a park, de Andris a vártnál kevésbé élvezte, nem nagyon tudott mit kezdeni magával. Tologatni szerette volna a kocsiját, de a füvön nem tudta. Érdekesnek találta viszont a virágokat, nomeg más gyerekek játékait. Néhány kép:

Beindult a játszóterezés, nagyon élvezi, szinte állandóan menne ki. Odaáll az ajtóhoz, és nagyon kedvesen mondogatja: pápá, pápá. Ez jelenti azt, hogy menjünk ki. Ha nem megyünk, egy idő után kétségbeesik és még sírva is fakad. Időnként alig lehet elrángatni a játszótérről, sírva tiltakozik, ha be akarom tenni a kocsiba. Kivéve, ha tényleg fáradt, volt már, hogy ő maga jelezte az apjának, hogy most már menjenek, odament a babakocsihoz, és azt mondta, hogy pápá, ami ezúttal azt jelentette, hogy ideje hazaindulni.

Az egyik kedvenc játszótéren van egy nagy zöld békaformájú szemetes, kezdetben rajongott érte, már messziről kiabálta, hogy "keke, keke!" (ez jelenti nála a békát, de most már mindenre mondja, ami szimpatikus neki, pl. az apjára). Aztán odáig volt a kavicsokért, tömte a szájába, és állandóan volt a kezében is egy-kettő. Most már lanyhult a lelkesedés a kavicsok iránt, de még mindig tart. A hintázást egyre jobban élvezi, úgy hívja: "ta, ta" (hinTA, palinTA), a csúszdán pedig nagyokat kacag. Más gyerekekkel barátságos, a számára szimpatikus felnőttekhez is szívesen odamegy, a múltkor 3 nyugdíjas nénitől alig lehetett elrángatni, mindig visszakanyarodott hozzájuk. A kutyákat is nagyon szereti, egyet-kettőt már módja volt megsimogatni, ha kutyát lát, már messziről va-vázik (meg a galamboknak is). Játszótéri és sétálós képek:

Rákapott a könyvnézegetésre, szinte nem hajlandó addig enni, amíg elé nem tesszük valamelyik könyvét, amit lapozgat evés közben. Már ismer egy csomó állatot, utánozza a hangjukat is: kutya (vava), kacsa+más madarak (tete), bárány (kee), boci (bú), hal (ha), béka (keke), malac (fö, fö). Ha ezeket bárhol látja, pl. tévében, már mondja is, bár néha összetéveszti őket. Ha babát vagy nénit lát, azt is mondja egész szépen, és az arc részeit is mutogatja és mondja. A zenét is nagyon szereti, néha kifejezetten kéri, hogy kapcsoljuk be, mutogat a számítógépre és nyögdécsel. Ha tetszik neki a zene, mozog rá, táncol, rázza a fenekét.
Azt is imádja, ha az apja az ölébe ülteti, és együtt nézegetik az állatos képeket a számítógépen. Sokszor odaszalad az apjához, és mondogatja: keke, keke, ami ilyenkor azt jelenti, hogy vegye az ölébe, és mutasson neki békákat (meg mindenféle más állatot).
Rendszeresen odamegy a tv-hez és átkapcsol egy másik csatornára, vagy egyszerűen kikapcsolja. Szereti kapcsolgatni a mosogatógép, a sütő, a nyomtató, valamint a hifitorony gombjait (persze ezeket tiltjuk neki, de nagyrészt hiába. A konyha tiltott terület, de azért időnként beszabadul).

Újabban kedvenc szórakozása, hogy felmászik az etetőszékre az ágyról (már egyedül fel tud mászni az ágyra), ráfekszik, és próbálja bekapcsolni a biztonsági övet. Persze nem sikerül neki, de végtelen türelemmel próbálgatja, közben hason egyensúlyoz, és ha segíteni akarok neki, méltatlankodva tiltakozik.

A falvédőjén lévő állatokat is lelkesen nézegeti, mutogatja. Ha felébred és bemegyünk hozzá, nem is akar egyből kijönni az ágyából, hanem felpattan, és már mutatja is valamelyik állatot vagy virágot, és mondani kell neki, hogy mi micsoda, vagy ő mondja. Kapott állatos ágyneműhuzatot is, azokkal sem bír betelni.

Sokat eszik, de kezd válogatós lenni. A darabos ételeket nem szereti, köpi ki a darabkákat, pedig 10 foggal már elég jól meg tudná rágni, de nem akarja. A bébiételek között is válogat, nem csoda, elég ízetlenek. Ha mi eszünk, rögtön jön kuncsorogni, szereti a fűszeresebb ízeket. Mostanában már pl. reggelire elfogadja a vajaskenyeret is, ha kis darabkákat csípkedek belőle és a kezébe adom. Szeret pohárból inni, és a kanalazást is próbálgatja. Ha inni akar, azt mondja: nene, nene (inni), néha nem tudjuk, nénit akar-e mondani, vagy szomjas, ha éhes azt mondja: mama, mama (hamm, hamm).
Ha álmos, sokszor azt is jelzi, azt mondja: tete (tente), ami persze jelenthet kacsát is.

Egyik kedvenc szórakozása, hogy a kisszobában felkéretszkedik a pelenkázóra, és a popsitörlős dobozból húzgálja ki a törlőkendőket, aztán próbálja visszadugdosni. Megpróbál időnként más dolgokat is bedugni a kis résen, pl. kenőcsös tégely, madzag, pelenka, sőt, tegnap az egész 52 db-os pelenkacsomagot odavonszolta, és erőnek erejével bele akarta gyömöszölni. 

Andris olyan életkorba ért, amikor bizonyos szavakat már óvatosan kell kiejtenünk a szánkon. Ilyen például a porszívó. Nem tudjuk olyan mondatban megfogalmazni ezt a szót, hogy ne jutna egyből eszébe, legalább másfél perce nem játszott a porszívóval, tehát épp itt az ideje megkeresni és játszani vele. Képes lefekvés előtt kimerülésig tologatni a lakásban oda meg vissza. Már néha sír és elesik, de ő még tologatná tovább.

Aztán a múltkor már írtam a feleseléséről. No ezen tevékenységgel nem hagyott fel, hanem immár tovább fejlesztette. Ha meghallja, hogy "nem", vagy "nem szabad", felhívásnak veszi keringőre és már megy is az ellenkezés. De nem ám egy "egyszerű" hiszti, hanem érvel, veszekszik, teljes meggyőződéssel képviseli igazát, miszerint márpedig mégis hogy képzeljük azt, hogy őt visszatartjuk valamitől. Az alábbi videón az szemlélhető meg, miután nagyanyja nem engedte a szemüvegét Andrisnak vizslatni. Sajnos jellemző, hogy későn kapjuk fel a kamerát, így a legőszintébb részekről már lemaradunk. De abból, amit produkál talán mégis átjön az, hogy milyen "veszekedéseket" élünk meg majdnem naponta, s mitől fetrengünk olykor a röhögéstől.

Végigsöpört a családon valami hasmenéses-hányásos vírus, szegény Andrist sem kímélte. Most kezd már úgy-ahogy kilábalni belőle.

Kezdődött azzal, hogy Feri és én egyszerre estünk le a lábunkról, azt hittük, hogy az előző napi rakott krumpli volt a hibás (kicsit penészes volt a kolbász), és örültünk, hogy a gyerek nem evett belőle. Szerencsére nálunk csak 1,5 napig tartott az intenzív hányással, hasmenéssel, végelgyengüléssel járó állapot, de annyira megijedtünk az első este, hogy így nem fogjuk tudni ellátni Andrist, hogy gyorsan riasztottuk az összes nagymamát másnapra.

Meg is érkeztek készségesen, délelőtt Piroska segített (délutánra dolgozni kellett mennie), majd Anyu is megérkezett. Szerencsére addigra már egész jól összeszedtük magunkat, ám délután Andrisnál is beköszöntött a betegség. Szegény nagyon nyűgös volt, azt hittük, éhes, és tömtük bele az ennivalót. Nyelte-nyelte szegényke, a végét már nagyon nem akarta enni, gondoltuk, egy kis alma jót fog tenni desszertnek. Hát, azt már nem kellett volna erőltetni, az első kanál után kihányt mindent, orrán-száján jött a kaja, nagyon megrémült, sírt. A hasa is felpuffadt, nagy pukikat eregetett. Délután még levittük sétáltatni, jól viselte, de itthon hatalmasat kakált, annyira, hogy át kellett öltöztetni. Felhívtuk a rendelőt, de nem nagyon tudtak mit mondani, csak hogy vigyük be. Nem vittük, mert a kiszáradás nem fenyegette (viszonylag rendesen ivott), és mivel mi is hamar kihevertük, reméltük, hogy ő is jobban lesz. Innentől kezdve azonban 2-3 napig tartott a hasmenése, nem evett és iszonyú rossz volt a közérzete, nem lehetett vele bírni, annyira nyűgös volt, sőt, éjszaka is többször felébredt, úgy felsírt, mint akit nyúznak.

Még most is keveset eszik, de már jó a közérzete, nyugodt, játékos. Tegnap még az Árkádot és az Ikeát is megjártuk vele, jól viselkedett, bár nagyon elfáradt estére. Tegnap délelőtt, míg iskolában voltunk, Piroska levitte, most először a triciklivel. Andris nagyon élvezte, egész úton dumált, magyarázott, tetszett neki, hogy jobban kilát, nincs úgy beszorítva. Kapott Piroskától egy lábbal hajtós kismotort is, nagyon masszív, de még nem ér le a lába, eltettük későbbre.
Az Árkádban betértünk a T-home ügyfélszolgálatára. Nagyon elhúzódott az ügyintézés, Andris nehezen tűrte. Muszáj volt szabadon engedni. Talált egy könyvespolcot, amibe jól meg tudott kapaszkodni, rajta telefonkönyvekkel meg egy TV-vel. Azt a ricsajozást, kiabálást, sikongatást, amit ott rendezett! Annyira élvezte, hogy zengett az egész iroda. Mikor nagyanyja mondta neki, hogy nem, nem, még jobban belelendült, toporzékolt. Végül ki kellett vinnem, mert már nagyon ciki volt, szerencsére a biztonsági őr nem rosszallóan, hanem együttérzően nézett ránk, biztos neki is van gyereke.

Na, megtörtént az 1 éves felülvizsgálat.
10,66 kg, 79,5 cm.
Nagyon enyhe szívzörejt hallott az orvos most is, de szerinte minimális.
Ajánlotta, hogy vigyük el szemészeti ellenőrzésre, nem mintha gond lenne a szemével, de 1 éves kor után meg szokták nézni. És ha majd már tud járni, akkor az ortopédiára is.
Legközelebb 15 hónapos korában kell oltani.
Szép sárga volt a gyerek, mondta az orvos, hogy látszik, hogy szereti a sárgarépát meg a sütőtököt. Hát igen. Meg a paradicsomos ételeket.
Andris a váróban jól érezte magát, próbálta zaklatni a többi kisbabát, de jórészt pár hónapos csöppségek voltak, akik nem vették jó néven a dolgot. Talált helyettük játékkutyát meg más állatokat, azokkal szórakozott.

Ezek után elmentünk nekem tankönyveket venni, aztán meg a Brendonba tricikliért (születésnapi ajándék a szegedi nagymamától). Vettünk is egy akciósat, így néz ki:






























 

Ma (vasárnap) reggel szép tavaszra virradtunk. Elhatároztuk, hogy elmegyünk valahova kirándulni.
Andris álmosan ébredt, de csak egy órácskát aludt délelőtt, nem tudta kialudni magát. Gondoltuk, majd az autóban jót alszik. Nem így lett, egyáltalán nem aludt. Ebéd után elindultunk, az csak útközben kristályosodott ki, hogy a Budakeszi Vadasparkba megyünk. Már közeledvén a cél felé látszott, hogy nem lesz egyszerű dolgunk a babakocsival: tiszta hó és sár meg víz volt minden. Mindazonáltal rengetegen voltak, sok babakocsit és egészen pici babákat is láttunk, úgyhogy bementünk.
Hát, tiszta kínlódás volt a sárban-hóban tologatni a babakocsit hegynek fel-le, ráadásul Andris nyűgösködött, végül kénytelenek voltunk karban cipelni, hol Feri, hol én, de nem volt könnyű a csúszásveszély miatt, és a cipőnk is jól átázott. Az idő sem volt már olyan szép, nem sütött a nap, hűvös lett és beborult. Andrist nem igazán érdekelték az állatok, egyedül a madarak ketrecénél szakadt ki belőle egy "te-te", látván a kacsákat, a mókusnál is inkább a rács kockái fogalkoztatták, az őzet sem méltatta figyelemre, jobban érdekelte a babakocsin levő hímzett papagáj. Szóval nem sokáig tartott a nagy séta, inkább visszafordultunk. Érdekes látványt nyújthattunk kifelé haladva: Andris fordítva térdelt a babakocsin, miközben apja tolta, én meg a grabancát markoltam, nehogy kiessen, ő pedig elmélyülten piszkálta a hímzett papagájt. Sajnos fényképezni nem sikerült.

Hazafele a Metro felé vettük az irányt, muszáj volt bevásárolni. Andris már nagyon fáradt volt, Ferinek egész úton énekelnie kellett, hogy ne sírjon. Beérve a Metróba, Andrist beleállítottuk a kocsiba, egészen felélénkült, nagyokat kurjongatott, időnként zengett tőle az áruház.

Hazaérvén először megetettem, majd mikor jobban kicsomagoltam, akkor vettem észre, hogy nyakig pisis volt szegény gyerek (szörnyű ez a noname pelenka, most először próbálkoztam vele, de soha többet), úgyhogy gyorsan levetkőztettem, csak a zokni maradt rajta, és gyorsan előkészítettem a fürdővizét. Egyszer csak jön ki a gyerek a kisszobából, és valami barnát maszatol a kezében, meg a lábán is barnás trutymó. Bekakált!! A kisszoba szőnyegjére és a parkettára kakált, valamint szétkente az előszobában és magán is, és éppen készült megkóstolni. Lett nagy ribillió, gyorsan letörlültem, amennyire tudtam, és bevágtam a fürdővízbe jó adag habfürdővel. Apja vigyázott rá, míg gyorsan feltörültem-felmostam a maradványokat.
Andris élvezte a habot, teljes gőzzel csapkodta a vizet, úgyhogy hamarosan nem lehetett tudni, ki fürdik, ő vagy az apja. A zuhanyozásnál hangosan kacagott, nagyon tetszett neki. Fürdés után még kicsit kocsikázott, de már annyira fáradt volt, hogy ültében képes volt elesni és beverni a fejét a padlóba. Még megevett egy bébiételt, aztán (ritkaság!) tiltakozás nélkül hagyta magát lefektetni.

Hát, nem volt könnyű nap...

Rengeteget fejlődött az utóbbi időben.

Dumál. Van egy zöld műanyag békája, amit a nagynénjétől kapott. Ha meglátja, már mondja: "ke-ke" (esetleg "ka-ka"). A kacsára azt mondja: "te-te".
Ha mondogatjuk neki, hogy tente-tente, ami azt jelenti, hogy itt az idő lefeküdni, és egyetért, azt mondja: "tete".
A mamát is mondogatja időnként, Feri próbálja tanítgatni neki, hogy az én vagyok, néha eltalálja, néha nem, esetenként a papával is próbálkozik.
A baba már nagyon megy, általában valóban babákra mondja, pl. a bébiételes üvegeken levő babaképekre mindig mondja, meg a könyvespolcon egy könyvön van egy Mária-kép a kisjézussal, arra is mindig mondja, hogy "baba", és mutatja.

Nagyon sokmindent ért már, és sokmindent jelez. Ha kérdezzük, hol a pipi (kacsa, béka, labda, stb.), odanéz, keresi. Ha inni akar, rámutat a cumisüvegre. Ha azt akarja, hogy felvegyük, odajön és felcsimpaszkodik ránk. Ha felvettük, kijelöli az útirányt, az ujjával mutatja, hogy merre akarja vitetni magát, pl. villanykapcsolóhoz, könyveket nézegetni, fürdőszobába a polcon pakolgatni, az ablakhoz, stb. Ha mondjuk neki, hogy pancsi, már érti, hogy fürdés következik, indul a fürdőszobába.
Rendszeres szórakozása a kisszobában az ablak előtti polcon jönni-menni, kinézni, felállni, leülni, a mérleg dobozára rámászni, lemászni, a rajta levő babaképet nézegetni, nyalogatni, mondogatni neki, hogy baba-baba.

Nagyon szereti a nagyapjától kapott nagy plüssmacit, rendszeresen gyömöszöli, rángatja, dobálja, közben kurjongat, és szereti az arcához dörzsölni a puha macit.
Imádja a nagymama által varrott falvédő állatkáit, virágait nézegetni, fogdosni. Rendszeresen álldogál a kiságyban a rácsba kapaszkodva, és dumál a képeknek. Meg tudja mutatni az állatok szemét is.

Szereti nyitogatni és kipakolni a szekrényeket, és mindent tologat, ami mozdítható. Fő tologatós játéka a Piri mamától kapott kisautó, amibe belekapaszkodva nagyon hamar megtanult manőverezni, fordulni, úgyhogy ha elakad, nekimegy valaminek, nincs probléma. Ezen kívül imádja tologatni a porszívót, de nem veti meg a székeket és a forgószékeket sem, sőt, a járókát is elmozdította már párszor, minden erejét összeszedve. Minél nagyobb a kihívás, annál jobban élvezi.

Egyre többször áll meg hosszabb időre kapaszkodás nélkül, de még nem indult el önállóan, legfeljebb egy-egy lépést tett meg két kapaszkodás között. Ügyesen lemászik az ágyról, lábbal előre fordul hason fekve, és letolat, már nem kell félnünk, hogy fejjel előre leesik.

Ismeri a tiltást, ha azt mondjuk, nem, abbahagyja, amit csinál, de reméli, hogy nem komoly a dolog. Ránknéz, óvatosan mosolyog, és közben próbálja folytatni. Ha ezután is mondjuk, hogy nem, visszakiabál, tiltakozik, majd újra próbálkozik. Nehéz megállni mosolygás nélkül. Egyszer Feri úgy rászólt, és csúnyán is nézett, hogy szegény Andris kétségbeesetten sírva fakadt, felfogta, hogy ez már nem tréfa, alig lehetett megvígasztalni. Általában akkor szólunk rá, ha a konnektorok vagy a vezetékek körül matat.

Elemmániás. Addig nem nyugszik, amíg meg nem szerzi az elemeket a tv távirányítójából. Ledobja a földre, így kiesnek az elemek, majd beletömi a szájába, és élvezi, hogy csíp. A szódavizet is szereti, kólát is kapott már néhányszor, imádta, követelte.

Nagy zenekedvelő, ha zenét hall, már rázza is a fenekét. A szomorúbb, lassabb dalokon elmélázik, a gyors, pergő, ritmusos számokra táncol. Időnként maga is elkezd énekelni, általában akkor, amikor altatja magát. Tapsolni és pápázni a mai napig nem hajlandó.

Hétvégén Szegeden jártunk, együtt ünnepeltük Andris születésnapját az összes nagyszülővel, valamint Blankával.

Hát, szegény Andris nem viselte valami jól az ottlétet.
Szombaton késő délután érkeztünk meg, viszonylag hamar elálmosodott. Megfürdettem, evett, majd következett (volna) az alvás. Szegény képtelen volt elaludni, rettegett attól, hogy egyedül hagyjuk az ágyában, a szobában. Csak kézben nyugodott meg, már attól is sírva fakadt, ha leültem vele, muszáj volt állni vagy járkálni. Felváltva hurcolásztuk anyuval, zenét hallgattunk, énekeltünk neki, de hiába, letenni nem lehetett. Piroska oldotta meg a problémát, maga mellé fektette az ágyába, ahol szépen elaludt Andris. Csakhogy kis idő múlva felébredt, és nem lehetett visszaaltatni. Éjfél körül már mindenki lefeküdt, de Andris még mindig nem tudott elaludni. Próbáltam megetetni, hátha az a baja, hogy már megéhezett. Nem kérte. Feri is sokáig foglalkozott vele, hiába. Kézben akart lenni. Egy idő után már nem bírtam tovább ácsorogni vele, betettem az ágyába, hátha elalszik, ha hagyom sírni. Egyszer-egyszer lefeküdt, csend lett, de kisvártatva újra felpattant, és szinte remegve, visítva ordított. Már fájdalomcsillapítót is adtunk neki, mert úgy tűnt, a foga fáj, azért sír, de nem használt. Végül Piroska kivitte magával az ágyába, és mint reggel megtudtuk, hajnali 1/2 3-ig foglalkozott vele, mire végül sikerült elaltatnia maga mellett, addig Andris csinálta a műsort, játszott, dumált, kurjongatott.

Másnap reggel felébredt, jókedvűen, bár kialvatlanul, kissé piros szemekkel. Vígan tologatta a kisautóját, eljátszadozott. Ebéd után ismét csak Piroskának sikerült elaltatnia, ezúttal az utazóágyban, de annyira, hogy majdnem 4 órát aludt egyhuzamban. Nagyon örültünk, hogy végre tud aludni szegényke, de alig vártuk, hogy felébredjen és elkezdhessük a születésnapi ceremóniát, aztán indulhassunk haza, hiszen eredetileg már 5-re haza szerettünk volna érni. Erdeigyümölcsös joghurttortát vettünk neki, egy szál gyertya égett rajta, amíg hevenyészve elénekeltük a "Boldog születésnapot" című dalt, anyu videózott, de én sajnos nem tudtam fényképezni, mert hiába töltöttem fel az elemeket indulás előtt, mire bekapcsoltam volna a gépet, már le is merültek.
A torta sajnos túl savanyúnak bizonyult, bár Andris így is eszegetett belőle valamicskét.
Végül 5 körül hazaindultunk.
Andris nagyon szépen viselkedett az úton, nagyrészt átaludta az egészet, és itthon fürdés után gyönyörűen elaludt a jó kis megszokott helyén. Másnap is rengeteget aludt, és mostanra már teljesen kiheverte a megrázkódtatásokat.

Amúgy tényleg jön a foga.

Annácskával

























Autóban



























Fürtöske
























Karácsony

 

Tényleg 3 napos láza van, mára kijöttek a tipikus kiütések a hasán és a hátán.
Tegnap még felment 38,5-re a láza, és még ma is volt kis hőemelkedése, de már sokkal jobban van, nem volt szükség gyógyszerre. Utánaolvastam a neten, gyakori csecsemőbetegség, herpeszvírus okozza. Nem veszélyes, a teendő csak a láz csillapítása.

Ma itt járt anyu, megnézte az unokáját.
Úgy volt, hogy megyünk a Kaáliba beültetésre, és addig ő fog vigyázni Andrisra, de úgy hozta a sors, hogy nem került rá sor. Újra próbálkozunk áprilisban...
 

Tegnapelőtt délután nagyon nyűgös volt, de akkor fogtam gyanút, mikor elutasította az imádott tejpépet. Kicsit melegnek is tűnt, megmértem a lázát: 37,1. Estére már 37,5 lett, reggel még mindig 37,2.
Másnap mennünk kellett a Kaáliba, Piroskára bíztuk Andrist. Mire hazajöttünk délután, már magas láza volt: 39,3! Volt itthon Panadol, azt adtam neki. Feri felhívta a rendelőt, azt mondták, hogy a Panadol nem elég, adjunk neki Nurofent, plusz hűtőfrüdő, aztán vigyük be. A rendelés csak este 6-kor kezdődött, addig Feri elszaladt a patikába, addig én próbáltam fürdetni, de nagyon sírt, ki kellett venni a vízből. A Nurofen már hatott, levitte a lázát hőemelkedésig.
A rendelőben rengetegen voltak, Piroska is elkísért minket segíteni, szinte végig ő hurcolászta Andrist, aki élvezte a váróterem akusztikai adottságait, igencsak kieresztette a hangját, gajdolt, dumált, majd összebarátkozott a szomszéd pelenkázón üldögélő kedves másfél éves kislánnyal, aki még a fejét is megsimogatta. Andris domináns hím módjára, térden állva, kitárt karokkal felmagasodva (bár kissé ingatagon) közelített, amivel megriasztotta szegény kislányt. Amikor végre mi következtünk, felkaptam Andrist, aki hatalmas sírással tiltakozott a szórakozásától való megfosztása ellen. A doktor néninél volt egy hintaló, amíg vártunk rá, Andris hintázott egy kicsit rajta:
 

Az orvos nem látott rajta semmi különösebbet, talán kicsit piros a torka. Az is aggasztó, hogy alig iszik, minden folyadékot elutasít, pedig pont most kellene sokat innia, nehogy kiszáradjon. Lehet, hogy fáj neki az ivás, bár enni hajlandó volt valamicskét, főleg gyümölcsöt. Lehet, hogy 3 napos láza van, ami úgy el fog múlni, ahogy jött, de valószínűleg vírus, nem írt fel antibiotikumot az orvos, figyelni kell, hogy alakul a helyzet.

Ma reggel 6-kor éktelen sírásra ébredtem, beszaladtam, hát Andris tűzforró és vörös volt. Láza 39,4! Gyorsan nagy adag Nurofen, ez kb. 2 óra alatt levitte a lázát 37,2-re. Végig hurcolni kellett, nagyon sírt, elesett volt. Ahogy lement a láza, felvidult, élénk lett, nevetgélt, játszott is, sőt evett egy minimális tápszert és bébiételt, meg banánt. Inni továbbra sem volt hajlandó.
Mikor hazajött az apja, nagyon megörültek egymásnak. Feritől még a folyadékot is elfogadta, végre ivott egy kis bébigyümölcslét. Aztán aludt több részletben, de estére megint nagyon felment a láza, és úgy tűnt, a Nurofen sem sokat segített (39,3), sem a hűtőfürdő. Ezzel szemben lázasan is nagyon jól érezte magát, játszott, nevetgélt, evett-ivott (keveset), apjával fogócskázott, ugrabugrált. Kapott még egy adag lázcsillapítót lefekvés előtt, de hiába lett hideg keze-lába, meg jól kiizzadt, a láza alig ment lejjebb (38,5). Most alszik, remélem éjszaka nem lesz nagyobb gond, mert ma már több gyógyszert nem kaphat.

viszont folyékonyan, harsányan, hevesen és meggyőzően tud feleselni. Épp csak elmúlt tíz hónapos, de már véleménye van. Mit véleménye, ellenvéleménye! S annak úgy tűnik, hangot is ad.

Tudni érdemes, hogy Andris a hifi hátsó részénél szokott matatni. Én ezt nagyon nem szeretem, mert féktelen kíváncsiságában rendszeresen rágni próbálja a vezetékeket. Ez pedig a fizika mai állása szerint ritkán tesz jót az ember egészségének, különösen, ha olyan apró az az emberpalánta, mint a fiam. Na most tegnap is azon kaptam, hogy fogdossa, rángatja a hifi hátuljából kilógó jobb sorsra érdemes madzagokat. Rászóltam. Némely naivitásban felülmúlhatatlan ember kételkedni merészel persze abban, hogy a gyerek tudja, hogy nem szabad, de tévednek. Általában tőlem ennyi elég szokott lenni (az anyjára rá se hederít, ha rászól), de most épp ellenkezőleg.  Láthatóan pontosan tudja már, hogy azt neki nem szabad, incselkedik az emberrel, hogy "már csak azért is".  Én meg látván, hogy Andris nem hogy abbahagyná, hanem még csibészesen vissza is vigyorog rám, és úgy folytatja, kénytelen voltam közbeavatkozni. Odamentem és elvettem a kezét a vezetékektől. Ő persze ugyanazon lendülettel vissza. Ezt néhányszor eljátszottuk, közben finoman, de jelzésértékűen paskoltam meg a kezét. Aztán ért az igazi meglepetés. Andris hevesen halandzsázva (beszélni még nem tud) leállt velem perlekedni. Számára teljesen magátólértetődő volt, hogy nekem érteni kell, amit most nekem mond. S nem arról volt ám szó, hogy egy-egy szótagot ismételve kiabált, hanem kifejezően, hangsúlyozva, a magyar ember fülének érthetetlen, mégis a maga nyelvén tényleges szavakat, mondatokat formált.

A végén persze én mondtam be az ultima ratiot azzal, hogy felemeltem és elvittem a hifitől, odatoltam egy kézreeső széket, hogy ne is férjen hozzá.

Mi lesz, ha ez a gyerek elkezd beszéni? :o Volt vagy két hónapos, amikor már mondtam az anyjának, hogy ez le fogja dumálni a fejünket a nyakunkról. De ez a legkevesebb, amit elvárok tőle. ;)

UPDATE:

Mirci rám szólt, hogy nem írtam le néhány, a fejlődésével kapcsolatos fontos dolgot. Olyanokat, hogy kapaszkodva stabilan áll meg ilyesmi. Ez az ő reszortja, majd leírja. Én csak egyetlen dolgot írok le ezzel kapcsolatban.

Andris szereti a cipőmet. Azon belül külön heveny érdeklődést mutat a fűző iránt. Történt a minap, hogy ahogy vettem fel a cipőmet, fogdosta a fűzőjét. A bekötést könnyítendő  keresztbe raktam a bekötni szándékozott cipővel felvértezett lábamat a másikon. Így a fűző a gravitációnak engedelmeskedve lógó állapotba került. Ez a feltűnő jelenség természetesen nem kerülhette el Mr. Kíváncsiság figyelmét, és pillanatok alatt már fogdosta, nyaldosta a cipőfűzőmet. Közben a másik kezével megradta a nadrágomat, hogy mégis álló helyzetében ne maradjon kapaszkodó nélkül. Igen ám, csakhogy ő még nem olyan képzett a természettudományok terén, hogy tudja, a cipőfűző nem rendelkezik a szükséges tartással ahhoz, hogy a nadrágom elengedése esetén fogódzkodót nyújtson. Andris, mint mondtam, ezt nem tudta, hát bátran engedte el a nadrágomat és fogdosta immár két kézzel a lelogó cipőfűzőmet. Azaz tulajdonképpen képes már állni. Mi lesz, ha elindul? Elképzelek egy feleselő, járni-szaladni tudó, nálam fürgébb lényt. S tulajdonképpen megnyugszok. Ezt akartam, megkaptam.

Boldog Karácsonyt kíván a ma 10 hónapos Andriska minden olvasónak!

Na, jó rég nem írtam már, sok minden történt azóta.

Megjártuk Szegedet hármasban, Andris egész jól viselte.
Odafele az autóban egy idő után nagyon sírni kezdett, kétszer is meg kellett állnunk emiatt, végül Feri odaadta neki a mobilját, hogy azzal játsszon, valamennyire le is foglalta. Ez nem bizonyult jó ötletnek, mert annyira összenyálazta, hogy utána napokig használhatatlanná vált a telefon. Most úgy néz ki, hogy sikerült annyira kiszáradnia, hogy újra rendesen működik.
Anyuéknál nagyon jól viselkedett Andris, csak nehezen tudott elaludni a szokatlan helyen, de végül az éjszakát sikerült átaludnia. Kakálni sem tudott egy teljes napig (az előtte megszokott napi 2-3 helyett), de második napon már sikerült.

Több dolgot is Szegeden csinált először Andris:
-felállt az utazóágyban (segítséggel)
-bólogatott a fogadott nagynénimnek
-kenyérhajat rágcsált.

Hazafele úton már nem sírt, kis nyűgösködés után elaludt.
Szegedet már az új autósüléssel jártuk meg:

Voltunk 8. havi tanácsadáson, méretek: súly 9,35 kg, hossz 74 cm.
Megkapta a Prevenar oltást, este hőemelkedése volt.

Voltunk kardiológián: Ekg-t csináltak. Valóban van egy kis szívzöreje, de nem vészes, valószínűleg vérszegénység miatt van. Marhahúst és vastartalmú zöldségeket javasolt az orvos, fél év múlva kontroll.

Most már nagyon szeret felállni, általában a kezünkbe kapaszkodva, aztán rögtön le is ül, és újra áll fel. De önállóan is fel tud állni, ha talál jó kapaszkodót, és egyedül le is ül, letottyan a fenekére. Néha felborul és megüti magát, olyankor sír.
Mindent el kell előle pakolni, mert jön-megy, borít, szétszed, megrág, leránt.

Fürdéskor pancsol, játszik. A halacskás vízhőmérővel azt szokta csinálni, hogy lenyomja a víz alá, és figyeli, ahogy jönnek fel a buborékok, amikor megtelik vízzel. Aztán kiemeli, ekkor kifolyik a víz belőle, majd újra víz alá nyomja, és így tovább.

A tarkóján göndörödik a haja.

Ha fényképezzük, amint meglátja a vakut, teli szájjal vigyorog a piros fényre, ezért általában vigyorgós képek készülnek róla, pl:

Céklaevés:

Három nap múlva lesz 8 hónapos.

Már nagyon szépen tud ülni, önállóan, támaszkodás nélkül is, úgyhogy lecseréltük a pihenőszéket az etetőszékre.
Újabb foga nem jött ki azóta, de a banánt már úgy eszi, hogy Feri tartja neki, ő meg darabokat harap belőle, aztán elmajszolja.

Kedvenc szavajárása a ba-ba-ba-ba-ba, méghozzá időnként kiabálva, de más dolgokat is előszeretettel gagyarászik.
Nagyon aranyos, kedves, sokat vigyorog, mosolyog, alaphangulata jó. Ha sír, annak általában két oka van: éhes vagy álmos.

Szinte már el is felejtettem, milyen volt, amikor állandóan hurcolni kellett, és csak akkor lehetett letenni, ha már csukva volt a szeme és annyira elernyedt, hogy gyakorlatilag aludt. És ha ébren volt, akkor is sokszor volt nyűgös, sírós, rossz kedvű, ébren is a hurcolászást szerette.
Most, ha látom, hogy álmos, egyszerűen beteszem az ágyába még ébren, betakarom és kijövök. Általában el is alszik hamar, vagy még kicsit dünnyög, bababázik, aztán elcsendesedik. Ha mégsem sikerül elaludnia, akkor kihozzuk, kicsit még fogalkozunk vele, és nemsokára újra le lehet tenni. Olyan már nincs, hogy karban aludna el. Most úgy érzem, hogy megérte az a rengeteg hurcolás, cipelés, járkálás, egyszerűen szüksége volt rá, igényelte a testi kontaktust a megnyugváshoz. Kár lett volna erőltetni az önálló elalvást, magára hagyni, sírni hagyni, "nevelni". Eljött az idő, amikor már szépen egyedül el tud aludni, és ez már legalább 2 hónapja így van.
Nem így a séta és az autózás. Régen ezek megnyugtatóan hatottak rá, most bezzeg előre félek, hogy nyűgös lesz, sírni fog, és ritka az, amikor nem. Gondolom, már nem érzi jól magát beszorítva, bekötve. Ki is nőtte a hordozót, a napokban veszünk neki nagyobb autósülést.

Iszonyúan érdeklődő és törtető, ha kiszemel valamit, azt tűzön-vizen át el akarja érni, dűt-borít, árkon-bokron átgázol, hogy megszerezze. Ez főleg az ágy melletti asztalon található tárgyakra értendő.  Él-hal a papírért, újságért, amit ugyebár igyekszünk távoltartani tőle, nehogy lenyelje a szétnyálazott cafatokat, de így is sikerül neki időnként megkaparintania.
Kedvenc foglalatossága a tárgyak leejtése. Ha eléri, igyekszik felvenni, de általában mi adjuk vissza neki, és akkor élvezettel ejti le újra meg újra, és figyeli.

Azt is felfedezte, hogy összefüggés van a kapcsoló és a lámpa között. Persze ahhoz még nem elég ügyes, hogy a billenőkapcsolót kezelje, de ha odavisszük, hogy elérje, össze-vissza tapogatja, fogdossa, és közben figyeli a csillárt, és ha sikerül felkapcsolnia, boldogan ujjong, lelkesedik. Ezt a kisszobában szoktuk játszani, de amikor Feri ugyanezt kipróbálta vele a konyhai kapcsolónál, felemelte Andrist és mutatta neki a kapcsolót, ő egyből abba az irányba kapta a fejét, ahol a kisszobában megszokta, pedig itt egész máshol van a lámpa. Tehát derengett a kis fejében az összefüggés.

Voltunk a rendelőben tegnap, 7 hónapos 1 hetes mérésre. Gyalog mentünk babakocsival Ferivel, nagyon szép idő volt.

Súlya 8,93 kg, hossza 74 cm. Most megint azt mondták, hogy 1 éves méret. Kérdeztem, nem kövér-e (mivelhogy az utóbbi időben igencsak kikerekedett), de az orvos szerint egyáltalán nem, pont jó. Hűledeztek, milyen hasizma van, amikor fel akart egyenesedni a mérlegeléskor. Vizsgálatkor egyáltalán nem sírt, sőt, játszott a doktor néni nyakában levő zsinórral. Mivel ezúttal csendben volt, amikor a szívét hallgatta, az orvos enyhe szívzörejt hallott, és azt mondta, hogy nem kell megijedni, de ha gondoljuk, meg lehet nézetni kardiológián. A XIX. kerületi szakrendelőt ajánlotta.
A védőnő kikérdezett, hogy miket tud már, miket eszik, van-e valami gond. Mondtuk, hogy túl sokat alszik. Az orvos szerint nem valószínű, hogy vérszegény lenne, mert teljesen egészségesnek néz ki, inkább nagyon élénk, figyelmes, és az élményeket piheni ki. Mellesleg a szívzörej oka is lehet vérszegénység...

Igényeltük a Prevenar oltást, jövő hónapban megkapja az elsőt.
Írt fel egy csomó tápszert, el is költöttünk egy vagyont a patikában, mikor kiváltottuk hazafele menet.
Este 1/2 7-kor csörgött a telefon, a patikából hívtak, hogy otthagytunk egy pénztárcát. Kiderítették a telefonszámunkat, és felhívtak, hogy menjünk érte, mert valaki leadta. Észre se vettem, hogy nincs meg! Variáltam, hogy melyik ablakhoz álljak, és az elsőnél letettem a pultra, de végül Feri fizetett a másik ablaknál, úgyhogy fel se tűnt. Nem győztem hálálkodni. Feri elszaladt érte, minden hiánytalanul benne volt, az összes igazolványom, bankkártya, stb, és a pénz is.

Mostanában este elalvás előtt az ágyon meghitten heverészik az apjával a félhomályban, és az (apja) arcát tapogatja. Feri föléhajol, halkan énekel vagy beszél neki, közben Andris a kis ujjaival finoman meg-megérinti az orrát, száját, és közben teljes összpontosítással, komolyan, koncentrálva tanulmányozza. Ez így megy percekig, közben Feri időnként nem bírja tovább, nevetésben tör ki és a könnyeit törülgeti, aztán folytatják. Ha Feri bekapja az ujját vagy megérinti a nyelvével, Andris nagyon élvezi, vigyorog, nevet. Aztán visszakomolyodik, és tovább vizsgálódik.
Engem általában vadabbul támad, próbál harapni, erősen az arcomba markol, lerántja a szemüvegemet, a kezembe vagy a lábamba harap, aztán pajkosan vigyorog. Feri már leszoktatta erről, őt nem nagyon támadja már, azt hiszem, nekem is erélyesebbnek kell lennem.
Este, fürdés előtt pucérkodni szokott az ágyon. Borzasztóan élvezi, hogy megszabadul a ruháitól, teljesen felélénkül, izeg-mozog, hempereg, játszik, és annyira felpörög, hogy időnként bevadul, "nekifutásból" támad, harap, mint egy kis agresszív állatkölyök. Most ez így nagyon aranyos, élvezzük, nevetünk rajta, de remélem, nem lesz agresszív nagyobb korában. Bár abban megegyeztünk Ferivel, hogy inkább ő harapja a többieket majd, mint hogy őt harapják.

Ma lett 7 hónapos.

Nagyon aranyos, 8 foga van, sokat eszik, alszik, játszik, vigyorog, kommunikál. Nagyon értelmesen néz, figyel mindent. Kúszik, négykézlábra áll és hintázik, de még nem mászik. Néha féloldalasan le is ül, de a karjával támasztja magát.

Vettünk neki Ikeás etetőszéket, összeszereltük, de egyelőre még nem tudjuk használni, mert még nem tud önállóan ülni. A pihenőszékben etetjük, azt viszont már kinőtte, ugyanis 9 kg-ig jó, ő pedig már az itthoni mérés szerint pucéron is 9 kg fölött van.

Mostanában szépen átalussza az éjszakát, nem sír fel, és egyre kevésbé igényli a hurcolászást elalvás előtt. Ha látjuk, hogy álmos és betesszük az ágyába, először tiltakozik, de pár perc után csend van. Ha próbáljuk hurcolászni, előbb-utóbb feszengeni kezd, hátrafeszíti magát, úgyhogy nem is jó neki. Az igen, ha nem fekvő, hanem ülő helyzetben mászkálok vele, de abból meg nem lesz alvás, csak nézelődik.

Mikor elfogyott a kezdő tápszer (Beba HA1), a Brendonban vettünk HA2-es Hippet, nem sokkal drágább, mint receptre a másik, és szereti. Reggel és este tápszert kap, délben is egy kicsit, délelőtt gyümölcspürét, ebédre zöldséget hússal, uzsonnára tejpépet. Az üveges bébiételekből megeszik naponta legalább kettőt, de amikor a nagymamája vigyázott rá, 4-et is felfalt. Az én főztömet is megeszi, szinte mindegy neki, hogy mit teszünk a szájába. Ha mi eszünk vagy iszunk bármit, szinte könyörögve bámul, hogy neki is adjunk, kinézi a szánkból és nagyokat nyel.

A járókát nagyon utálja. Ha csak egy percre beleteszem, mert muszáj, azonnal kétségbeesett sírásba kezd, ömlik az arcán a könny és zokog. A padlón nagyon jól érzi magát, az a baj, hogy rengeteg vezeték megy mindenhol, és egyből megtalálja őket, hát még a színesen világító elosztó-kapcsolókat. Szóval nagyon kell rá figyelni. Legjobban az ágy tetején érzi magát, ha én is ott vagyok vele. Akkor meg a leeséstől kell folyton óvni. Kedvenc szórakokzása, hogy az ágyon hasalva a járókából kiszedegeti a játékokat a rácson át. Szereti a játékok címkéit nézegetni, fogdosni, kóstolgatni, meg a csörgőket rázogatni. De a fő kedvencek a távirányítók. Sokáig nézegeti, forgatja, rágcsálja.