Az utóbbi napokban elég jól viselkedett Andris.
Illetve az esti lefekvés tegnap nagyon nehéz volt, csak 3/4 10-re sikerült úgy letenni az ágyába, hogy nem sírt fel.
Általában délelőtt és délután is alszik kb. 2 órát, közben pedig viszonylag szépen eljátszik (a mi asszisztálásunkkal), nézeget, nomeg eszik.
Ami az evést illeti, valamivel jobb a helyzet, mint korábban, már nem ordít szopás helyett-közben-után, csak akkor, ha éhes és nem jön a tej a ciciből, hiába szívogatja. Rendszeressé vált, hogy az előző napi lefejt tejet adom neki cumisüvegből, vagy fagyasztottat, elég szépen issza. Vettem extra-szuper kólikaellenes cumisüveget is, hátha abból könnyebben tud inni, de lényeges különbséget nem tapasztaltam.
Altatás: újabban rászokott, hogy ha fáradt, álmos és járkálok vele, elkezd áriázni. Vékony magas hangon fájdalmasan nyöszörög, jajgat, de nem sír. Jókat derülünk rajta ilyenkor, ahogy kornyikál.
Ma délután elmentünk egy kicsit kirándulni, már nagyon hiányzott egy kis kimozdulás.
A kőbánya-újhegyi bányazóhoz mentünk, kicsit körbejártuk babakocsival, meg üldögéltünk. Amíg ment a kocsi alatta, Andris nagyokat ásított, aztán el is bóbiskolt, de amikor leültünk, felébredt. Már délután 4-kor álmosan ásítozott, de igazi alvás 1/2 9-ig nem következett be, az is csak hosszas hurcolászás, töbszörös szopás és cumisüvegezés (és bukás) után. Apját és engem is lealudttejezett. Túl fáradt volt már, maga sem tudta, hogy mit akar.
mostanában
2008.06.14. 21:17 - Mirci30
A bejegyzés trackback címe:
https://andriska.blog.hu/api/trackback/id/tr45520586
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.