Na, Feri befeküdt a kórházba 5 napra fogyókúrára, holnap már szerencsére jön haza. Ijedtemben, hogy egyedül maradok Andrissal, mind a két nagymamát megkértem, hogy jöjjenek segíteni egy-két napra.
Anyu jött hétfőn, kedden ment haza. Andris előadta magát, annyit sírt, hogy már Anyu is megjegyezte, hogy ennyire sírós gyerek nincs is, és ez már több a soknál.
Mivel Anyu a látogatását összekötötte a fürdő és a wc kifestésével, nem nagyon lehetett Andrist ráhagyni egyedül. Bevásárolni azért el tudtam menni. Amúgy Andris sokat vigyorgott is, amikor Anyu nyájasan beszélgetett vele, és a második napon szép hosszú délutáni alvást rendezett, így nyugodtan lehetett pakolni, tenni-venni. Anyu meg is jegyezte, hogy jó gyerek ez... Mindenesetre elég tűrhetően evett, egyik reggel 180g-ot is bevágott.
Mikor Anyu elment, megfürdettem, letettem aludni, de csak forgolódott, nyugtalanul vergődött, sírt, és egyszer csak kihányt egy nagy adag aludttejet hason fekve, még az orra is tele volt vele. Nagyon megijedt ettől (én is), úgy kellett megnyugtatni. Végül elaludt.
Szerdán a másik nagymama jött el, hogy bemehessek Ferit meglátogatni. Délután 3 körül érkezett, én el is indultam rögvest. 7-re értem haza, de már a folyosóról lehetett hallani Andris üvöltését. Szegény Piroska holtfáradtan, elgyötörten panaszolta, hogy már 2 órája megállás nélkül sír a gyerek, nem tud vele mit kezdeni, és enni sem volt hajlandó, viszont őt lehányta aludttejjel.
Ahogy engem meglátott, és átvettem a karomba, kicsit megnyugodott Andris. Néhány kortyot szopott is, de aztán már nálam is csak sírt. Egész nap összesen kb. 300g-ot evett, és később sem akart enni, csak szenvedett, pukikat és kakákat eregetett. Lehet, hogy a hasa fájt. Nagyon melegnek is éreztem, megmértem a lázát: 37,3! Valószínűleg csak a sírástól melegedett ki, de adtam neki egy lázcsillapító kúpot, ami egy nagy rottyantás keretében távozott is belőle. Aztán nagy nehezen 3/4 9 körül elszunnyadt.
Ma reggel 1/2 6-kor ébresztett, természetesen hason fekve. A fenekét szépen felnyomta a térdével. Szopott 140g-ot, majd visszaaludt (én is), és majdnem 9-ig aludtunk!
Ma mértem minden szopását, és mindegyik után adtam neki Gripe Watert is. Így egész jó napunk volt. Aludt 11-12 között, majd 3-6 között, és 3/4 9-kor az esti alvás is megkezdődött. Egyedül az esti szopással volt probléma, ugyanis nem volt tejem, amikor ő kérte volna, úgyhogy az előző napi lefejt tejet adtam oda neki cumisüvegből. Szépen megivott belőle vagy 100 ml-t. Tud ő cumisüvegből inni, ha akar!
Az egész napi szopott mennyiség 760 ml. A mostani viszonyok közepette ez igen szép mennyiség, bár a súlya alapján naponta kb. 1 litert meg kellene innia.
Az altatással mostanában az a helyzet, hogy ahogy letesszük az ágyába, oldalra fordul, és jó esetben elkezdi szopni a hüvelykujját és úgy alszik el. Rossz esetben tovább fordul egészen hasra, amit már nem szeret, sírni kezd, kúszik az ágyon, végül valahova beszorul, és akkor már lőttek az elalvásnak. Vagy oldalra fordul, de nem tud megnyugodni, ide-oda vergődik, forog, és egyre jobban belelovallja magát a sírásba. A másik eset, hogy eleve sír, ahogy érzi, hogy le akarom tenni, sőt, ma már akkor elkezdte, amikor beléptem vele a szobájába. Időnként azért úgy is el tud aludni, hogy álomba sírja magát, és hason is jókat aludt már.
Feri nélkül
2008.06.05. 21:13 - Mirci30
A bejegyzés trackback címe:
https://andriska.blog.hu/api/trackback/id/tr78505800
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.