Ma lett fél éves!
Ma is 8,66 kg-nak mértem, de majd kedden megtudjuk a pontos méreteket a tanácsadáson.
Már egyszer kapott húst (krumplifőzelék pulykahússal bébiételt), először furcsállotta, aztán egész szépen ette.
A tiszteletére vettünk két tortát (túró és Eszterházy), amit a gyülekezetünk tagjaival együtt fogyasztottunk el. Ma 9-en voltunk (Andrissal együtt), szokatlanul nagy társaság, óhatatlanul nagy volt a hangerő. Szegény Andris tűrte-tűrte, de egyre nyűgösebb lett. Hiába ringattuk, hurcoltuk, nem tudott elaludni, és végül le kellett vinni sétálni, így a babakocsiban elaludt, és még fent a lakásban is aludt benne jó darabig.
Szegénykét tegnap baleset érte: leesett az ágyról.
Én voltam a hibás, az ágyon hagytam (gondosan az ágy közepére igazítva, messze a szélétől), amíg kimentem, hogy behozzam a kajámat. Egyszer csak egy nagy huppanást hallottam, közben a pihenőszék nyekkenését is. Mire berohantam, a hátán feküdt a szőnyegen. Gyorsan felkaptam, vígasztaltam, de nagyon sokáig keservesen sírt. Az orrát beütötte a pihenőszékbe, elég csúnyán lehorzsolta, először megrémültem, hogy belső vérzése van, de szerencsére csak kívül vérzett. Miután megnyugodott, már vigyorgott, aztán már játszott is. Azóta is figyeljük, de úgy tűnik, minden rendben, az étvágya is jó.
Igaz, éjszaka szokatlan módon nagy műsort adott elő, 1/2 1-kor már felsírt, szopott, de nem lakott jól, mert nem sokkal azelőtt fejtem le a tejet. Ezután még cumisüvegből is ivott vagy 100 ml-t, de még így sem nyugodott meg. Kihoztam, ekkor már Feri is felébredt. Hurcoltam, közben nagyokat kacagott a lámpára, esze ágában sem volt visszaaludni. Letettem magunk közé az ágyra, Feri játszott vele, jól elszórakoztak. Végül 1/2 2 fele elkezdett ásítozni, és nagy nehezen el tudott aludni. Én még 2-ig fent voltam. 4-kor megint felsírt, ekkor nem mentem be hozzá, elhallgatott. Aztán 7-kor már újra ébren volt, szopás után visszaaludt, és még 1/2 10-ig hagyott aludni.
Ma leengedtük az ágyát középső állásba.