Ma 2 hónapos Andriska!
Úgy tűnik, sikeresen átvészelte az oltást, nem lázasodott be.
Rekord mennyiséget aludt, lehet, hogy az oltás hatására is.
Este utoljára 1/2 7-kor evett, aztán korán elaludt (8-kor), és csak 1/2 4-kor ébresztett éhesen. Ekkor viszont jó nagy műsort rendezett, szopás után nem tudott visszaaludni, csak 5-kor. Addig hangosan sírt, végül felvettem és járkáltam vele, így nagy nehezen el tudott aludni.
Reggel csak 8 után ébredt, jó hangulatban, 170g-ot falt be. 1/2 12-kor evett újra, ekkor 140g volt az adagja. 1/2 3-kor 120g, majd 1/2 6-kor újra 170g.
A nagy zabálásnak meglett az eredménye is: kétszer is át kellett öltöztetni, mert kifolyt a kaka-pisi a pelenkájából, a lepedőt is cserélni kellett.
A kajálások között többnyire szintén aludt, régen tudtam ilyen jól tenni-venni a lakásban, főzni is képes voltam.
Délután itt volt Piri nagymama, elhívtam, hogy segítsen bevásárolni, egyúttal megsétáltattuk Andriskát. A Lidlbe mentünk. Jól bírta, nézelődött (a plafonon levő fénycsövek nagyon lekötötték), sőt, a pénztárnál mosolygott is.
Vettem Lidl-ös pelenkát, hátha jobb lesz, mint a Tescós.
Ma ráadtam az első 68-as rugit, nagyon jól néz ki benne, és ez legalább nem feszül rajta.
Ma először szemügyre vette a pihenőszék tartozékát, egy műanyag mosolygó méhecske csörgőt. Egy darabig nézte, ahogy a nagyanyja rázta a szeme előtt, aztán sírva fakadt. De legalább felfigyelt rá, ez is fejlődés!
2 hónapos
2008.04.23. 18:54 - Mirci30
A bejegyzés trackback címe:
https://andriska.blog.hu/api/trackback/id/tr87439116
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.